0

Nincsenek termékek a kosárban.

‘fiam, nem szabad megöregedni’

Nagymamám mindig azt mondta…

’fiam, nem szabad megöregedni’

Közhely, hogy az életkor csak egy szám, az a fontos mennyinek érezzük magunkat. 

45 vagyok (Viktor), Olavi meg lassan negyven. Miközben a múlt szombaton Andrey PUSHKAREV fellépésére igyekeztünk a Memento Parkba, pont arról beszélgettünk, hogy talán az elektronikus zene az egyik dolog ami fiatalon tart minket. Akkor ’született’ amikor még mi is gyerekek voltunk. Velünk együtt fejlődött és nem csoda, hogy az életünk része maradt a mai napig. Igaz már nappali parti(k)ra járunk/járnánk szívesebben – magunk is azt szerveznénk szívesen, hogy az esti meseolvasásra már én is otthon lehessek 😊

Andrey szettjének végére a lábunk is elfáradt, meg a szúnyogok is nagyon csíptek. Finom a vérünk, na. Ennek ellenére egy nagyon szép napon energiával feltöltődve a lépésszámláló szerint több mint húszezret lépegetve, huppantunk be az autó ülésébe…öregedő lovaktól nem is olyan rossz.

Andrey is 40+ már és a közönség jó része is a mi korosztályunkba tartozott, vagy akár még idősebb is volt, de ugyanazzal az örömmel az arcán táncolt, mint 20-30 éve, csak talán kicsit lassabban de boldogan. A szelekció megint egyedi volt, Olavi csak rázta a fejét, hogy szinte egy trekket sem ismerünk – ciki vagy nem, párat Shazamozott, itt-ott szerencsével is járt, ami oda vezet majd, hogy 1-2 jó darabbal ismét bővül a lemezgyűjteményünk, amikhez pedig ismét kellemes élmények társulnak majd.

Kb. egy hónapja vacsora közben beszélgettünk Kirill Matveev-vel arról, hogy a szüleink hasonló korukban talán teljesen más dolgokkal foglalkoztak. Sokaknak közülük talán ma is érthetetlen az elektronikus zene, de ha azt látják, hogy a gyermekeiknek ez örömet okoz bizonyára könnyebben fogadják el, hogy az élet folyamatosan fejlődik és gyorsul a lehetőségek tárháza, növekszik, a technológiai fejlődés mindenen otthagyja az ujjlenyomatát és olyan dolgok jönnek létre ami ’bezzeg a mi időnkben’ még elképzelhetetlen volt.

Negyven évesen ők is eljártak szórakozni, csak mások voltak a lehetőségek. És hogy húsz év múlva is eljárunk-e elektronikus zenei rendezvényekre? Ha nappal lesznek a bulik és bírja majd a lábunk, bizonyára igen.

S hogy miért vonzódunk ehhez a két oroszhoz? Hasonló a korunk, hasonló rendszer amiben felnőttünk, korunknál fogva megértünk azokra a zenékre, amelyeket szelekcióik tartalmaznak és talán mert azzal a közvetlenséggel fordulnak általában az emberekhez, ami, ha mindenki gyakorolná, egyszerűbbé s boldogabbá tenné a hétköznapokat.

A hozzászólás csak akkor lehetséges, ha a böngészőben be vagy a Facebook fiókodba jelentkezve.