0

Nincsenek termékek a kosárban.

Grema / Delays Remixes – Egy EP, ami több, mint egy jó megjelenés!

Lassan megkaphatnánk az arcunkba, hogy minden írásunk pozitív hangvételű és kifejezetten csak jó dolgokról szólunk. Ennek nem az az oka, hogy mi ‘Pimpike, a boldogság kék madara’ módjára ködben élve csak a jót vagyunk hajlandóak meglátni. Ennél a valóság sokkal durvább: megosztunk információt azokról az emberekről, művekről, munkákról, amiket szeretünk, ezáltal hátha minél több emberhez eljut. A pozitív hangnem pedig csupán annak az eredménye, hogy jobban szeretünk olyan dolgokkal foglalkozni, amit szeretünk, mintsem energiát ölni valamibe, ami nem a mi világunk. Na a mostani cikk tartalma nagyon a mi világunk és nem csak azért mert súlyosan komoly zenék hada lesz benne felsorakoztatva, hanem mert az egész történet nagy jelentőséggel bír. (Olavi)

Csak hogy tartsunk némi kronológiai sorrendet, ami értelmet is ad az egész sztorinak, kezdjük a legelején:

2017, Grema – Delays 

Grema mérföldköve a Delays nevű track, e köré, a 2017-ben megjelent zene köré épül ez a 2021-es sztori, ami pár nappal ezelőtt látott napvilágot. Grema ugyanis gondolt egyet és a legtöbbet pörgetett zenéjéből úgy döntött, hogy készít egy remix EP-t, amiből valójában 8 lett. A feldolgozásokért pedig nem külföldi jól ismert nevekhez kopogott be, hanem a hazai underground elektronikus szcéna mélyebb bugyraiba ásott le. Sikerült olyannyira leásni, hogy 37 kincs került a felszínre. Eredetileg nem ekkora volumenű volt a terv, de a jó dolgok működnek, így működött ez is és 36 magyar producer munkája hallható a lentebbi Bandcamp linkeken (36+1, mert Grema is újragondolta saját magát). 

Kik is vannak még benne 36-an? Megjelenési sorrendben a lista:

Green: DirekTorz | S Olbricht | ICR | VRKO | Bios

Silver: Kobanya3000 | Oneeyedman | Peter Bernath | Sematic4 | MZ/Y

Blue: Coloboma | Faktor-X | Ferenc Vaspoeri | Norek | Mr Fiel

Purple: Peter Hyde | Andrash | Bekø | Namia | Konomo

Black: Lacidrax | Maks | Depthon | CVRDWELL | AGA2L

Straw: Viktor Udvari | Schime | ZKY | Blassiou

Brown: Erro | Grema | Garpo | Krisz Deak

White: 7mirror | Finskit | Martin Szépe | Mendemonda

Ha attól vakon eltekintünk, hogy mennyire sokszínű zenei újragondolások születtek, amik egytől egyig minőségi darabok, marad a megjelenés mögött egy nagyon komoly üzenet, – amit már most félek leírni mert az elmúlt évek alatt sikerült a hazafiasságot, mint fogalmat romba döntenie a mindegy is, hogy kiknek – de példaértékű az, hogy ennyi hazai artist együtt dolgozott, sőt produkált valami abszolút értéket! Apró dolognak tűnik, de na, Grema felkért 36 magyar srácot! 36 tehetséges arcot, akik rábólintottak a kérésre, sőt voltak akik maguktól jelentkeztek az utolsó pillanatban! Egyik zene sem lett összecsapva, egyik sem Dance E-Jay végtermék, hanem ugyan arra a remix pakknyi témára épülő, de végeredményében egytől-egyig teljes mértékben eltérő zenei darab lett, amiken hallatszik, hogy volt vele foglalkozva. Nagyon jó látni azt, hogy ez így is működhet. Arról nem is beszélve, hogy az egész úgy lett levezényelve, hogy Grema egy chat ablakba hívott mindenkit, ott jött mindig az info a megjelenésekről és ez a chat beszélgetés sokszor off-topic témákba belefutva, egymás zenéit megosztva, véleményezve, szintikről tanácsot kérve, vagy laptop problémákról diskurzust vezetve folyt a maga táguló medrében. Ez is egy újabb mérföldkő, a Delays mellett, amit Grema lerakott. Az ilyen lépések azok amik hosszútávon előre visznek, az együttműködések segítik a fejlődést mindig mindenben, az élet minden területén. Nem igaz, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában…

Köszönjük Grema azt a baromi sok munkát és energiát amit hosszú hónpokon keresztül ebbe a megjelenésbe beleöltél és mindenki másnak is,  aki segített neked ebben.

Nincs más dolgunk mint szemezgetni a megjelenések között és csodálkozni zenéről zenére a különböző hangzásokban és elgondolásokban, amit hazai kezek formáztak!

Grema

Minen zenét Grema masterelt, keressétek bizalommal:
https://www.facebook.com/Gremaishere

A hozzászólás csak akkor lehetséges, ha a böngészőben be vagy a Facebook fiókodba jelentkezve.