0

Nincsenek termékek a kosárban.

Minden elmélet szemben áll az akarat szabadságával

Már egy ideje mondogatta nekem Viktor (MATO), hogy üljünk már le és írjunk zenét, mutassam meg hogyan kell. Na nem mintha én vérprofi lennék, de már majdnem 10 évnyi Ableton nyomkodásból ragadt rám ez-az, az alapok legalábbis mindenképp. Húztuk halasztottuk a studio session-t, a covid se egyszerűsített erre rá, na meg az élet sem. De van az a fajta ember, aki, ha akar valamit, nem adja fel addig amíg nem teljesül. Viktor is ilyen! (Olavi)

Megnyitottuk a Phonoda Records-ot, ezzel párhuzamban már Viktor rendelte az Ableton könyvet, Youtube Ableton kurzusba iratkozott be, megvette az új Ableton-t és pont azt tette, amit tennie kell annak aki haladni szeretne: leült elé.

Tavaly bármikor megkérdezte, hogy mennyire nehéz zenét írni, én mindig azt mondtam, hogy az önmagában nem nehéz és Youtube-ról szinte bármilyen trükk tanulható, viszont időigényes, főleg az telik időbe, amire olyan hangzást tudunk elérni, amilyet akarunk. Kitartó, türelmes meló ez, de jóformán csak egyszer kell ráérezni. 

Vannak szabályok amiket érdemes betartani, egyikük például az, hogy ha elkezd az ember egy zenét, akkor fejezze is be, mielőtt újba kezd. Ez jelentős haladást és fejlődést eredményez, mert zenéről zenére finomodni fog a munkamenet, ahelyett, hogy hol ide, hol oda nyúlnánk a káoszban. Ráadásul önuralom gyakorlásra sem utolsó.

Na az van, hogy Viktor leült az Ableton elé, belekezdett egy zenébe, majd befejezte azt.

‘All deep all good’ címre hallgat az első MATO trekk, ami egy dance floor orientált abszolút csípőmozgató house. Táncolós lett, feszes darab, végig húz és a groove tényleg megmozdítja a lábat.
Elsőre pedig egy nagyon jó eredmény és hamarosan jön a következő darab is, de kezemre csapna, ha arról ennél többet pötyögnék. Mindegy, nincs itt, úgyhogy árulkodhatok, még az évben jövünk egy közös EP-vel, a zenék már formálódnak…

Aki írt már zenét az szinte mindig emlékszik a legelső megjelenésre. Viktor szerényen kezeli. Írogat, élvezi az alkotást. Ennél több nem is kell. Csinálni kell és kész. 

Hamarosan felkerül a Bandcamp-re is a zene, meg természetesen Soundcloudra is. Sőt, bárkinek szívesen oda is adja az első szerzeményt, azt mondta, hogy egy szerény bekövetést kér csak érte. Szóval aki szeretné az írjon rá bátran!

Nem lehet elmenni egy fontos dolog mellett, mastering. Ismét Grema volt aki a véghangzásért felelős, profi munka ismét. Mi egyre jobban örülünk annak, hogy a hazánkban van végre egy ilyen figura, mint Grema. Csak ajánlani tudjuk!

A zenét itt tudjátok meghallgatni. Viktornak pedig további sikereket kívánok és mindig várom az új munkáit! Gratulálok!

Enjoy it! Listen loud, share it and follow PHONODA for further fine selections of deeper underground! Respect the artist and BUY music!

Peace! MATO & 7mirror [DJs & Curators PHONODA-miniSeries]

A hozzászólás csak akkor lehetséges, ha a böngészőben be vagy a Facebook fiókodba jelentkezve.