0

Nincsenek termékek a kosárban.

‘Úgy kell, mint egy falat kenyér’

Vannak örök érvényű igazságok! Nagyapámtól tanultam egy alapvetést, ’fiam, a bor száraz’! Ezzel párhuzamban, akkor a DJ lemezjátszó az Technics!? 

Nem vagyok elvakult ebben a tekintetben sem, hiszen az első saját lemezjátszóm nekem sem ez a márka volt, de végül addig sóvárogtam utána, hogy ’Japánig mentem’ értük. /Viktor/

Régen apám Tesláját, aztán Zsolti barátom Tayáját, majd kölcsönkért Technicseket nyúztam, közben gyűltek a lemezek és lettek saját lejátszóim, legutóbb Reeloop-ok. Szerettem azokat is! De, mint a kisgyereket a játékboltban, a vágyott tárgyat körüllengő varázs engem is magával vitt.

Akartam MK7-et, aztán letettem róla. Kerestem jó állapotú használtakat itthon, nem jártam szerencsével.

Majd véletlenül ráakadtam egy Instagram posztra, ahol egy ismeretlen – azóta ismerős – csillogó szemekkel posztolt képet, a Japánból frissen érkezett MK3D-jéről, amely a fényképeken úgy nézett ki, mintha most bújt volna ki először gyári csomagolásából. Nézegettem a képeket és végül ráírtam, ugyan nem osztaná-e meg velem a szemmel láthatóan csodás állapotú lemezjátszó beszerzési forrását. Megtetette… a kontakt meg visszavitt engem abba a városba, ahol évekig éltem és dolgoztam és az emberhez, aki közelebb tud vinni az álmomhoz.

Mit ad Isten, közös ismerőseink is voltak, akik mind azt mondták, hogy emberem maximálisan megbízható, így hát elmondtam neki mit szeretnék…ő meg keresett és küldött nekem fotókat, arról mi elérhető a világ másik oldalán. 

Választottam, megegyeztünk, előlegeztem…vártam és vártam, majd egyszer csak úgy 6 hét múlva kaptam egy üzenetet, hogy már a vámon vannak. Aztán még 1-2 hét, teljes takarítás és karbantartás után átvehettem őket. 

Két majd’ 20 éves MK5, Japánból, mintha újak lennének… talán az örökkévalóságnak tervezve. 

S hogy kellettek-e, mint egy falat kenyér? Bizonyára nem, de én jól laktam velük, mint az a bizonyos óvodás!


A hozzászólás csak akkor lehetséges, ha a böngészőben be vagy a Facebook fiókodba jelentkezve.