Zeneírás?
- by Phonoda team
- in Blog
- posted február 16, 2022
Most nem zenét ajánlunk, hanem szabadidős elfoglaltságot, számunkra kedveset. Persze minden ember más, szóval kinek mi jön be, aki viszont zenében mocorog valamelyest, az tuti eltöprengett már ezen: zeneírás. Előnyök, hátrányok, buktatók, lehetőségek, pár oldalról körbejárjuk a saját szemszögünkből, mert általános igazság ebben sincs, mindenki máshogy éli meg. Nekem pl. szerelem (Olavi).
Amikor leülünk zenét hallgatni, illetve keresgélni, akkor két dolog motivál, az egyik, hogy a már ismert zenék, amiket szeretünk kikapcsoljanak, a másik pedig a valami új lehetséges kedvenc felfedezésének izgalma. Bárhol megbújhat egy olyan zene amit eddig soha nem hallottunk, viszont ha belefutunk, akkor végigkísérhet a jövőn. Talán ez a második, a vadászat az, ami leginkább leültet a hangfalak elé, hogy aztán hátradőlve élvezhessük a prédát. Ha a zene pszichológiai hatásait nézzük, akkor nyugodtan kezelhetnénk gyógyszerként is, így abszolút érthető a fontossága és, hogy miért szereti szinte mindenki valamelyik műfaját. Az okosok úgy tartják, hogy zenehallgatás közben túl tudunk lépni önmagunkon. Ebben van ráció, hiszen nem egyszerűen meghallgatjuk, hanem a részévé válunk, elkezdünk rá mozogni, ha más nem hát az ujjunk vagy lábujjunk követi az ütemet, beszippant a zene, részvétel érzetét kelti bennünk és benne érezzük magunkat. Érzékeljük a zenében megjelenő teret, színeket társítunk hozzájuk, esetleg fejben történeteket, átéljük, érzelmeket vált ki, emlékekhez társítjuk. Pedig ha a száraz tényeket nézzük, akkor egyik zene sem más, mint egymástól teljesen különböző struktúrák halmaza (dob szekció, szintik, vokálok…csatornákra bontogatva egyiket sem lenne túl izgalmas hallgatni). Az agyunknak mégis varázsszerként hat. A zenememóriánk meg szinte végtelennek bizonyul, ha meghallunk egy részletet egy már rég elfeledettnek hitt zenéből akkor is szól tovább a fejünkben. Sőt, a zenékre vonatkozó emlékezőképességünk egészen részletes és meglepő pontossággal felidézzük fejben a rég hallottakat. Mintha minden egyes valaha hallott dallamot törölhetetlenül raktározna az agy valahová. Ugyan mi a memória határ, ha egyáltalán van? Lényeg a lényeg, az új zenék, amik megérintenek minket mindig felpezsdítő kincsként hatnak.
Ahhoz viszont, hogy új zenéket hallgathassunk, azokat meg is kell írni. Ha pedig van izgalmasabb dolog annál, mint belefutni újdonságokba, akkor az az alkotás, amikor valami sajáton dolgozunk. Minden egyes zene, amit mi magunk írunk, az valahol tükörkép, akár önismereti tanulmányként is felfogható. Persze korlátokhoz kötött, mert technikai tudás függvénye a zenei produktum, ezáltal a tükrünk is görbe, ha nem feltétlenül tudjuk azt megvalósítani, amit elképzelünk. De minden egyes próbálkozás olyan mint egy tanösvény, újabb és újabb tudás ragad ránk, minden megtett lépés fontos és szinte minden kattintásból levonható valamilyen konzekvencia. Összetettségéből adódik, hogy valószínűen hosszú lesz az út, ha erre lépünk, de izgalmas. Na meg kudarcokkal teli, bár azokra is szükség van.
Ha magunkból indulunk ki, akkor zenélni azért ülünk le, hogy alkossunk valami jót. Persze, hogy jó zenét akarunk írni, mi más lehetne a cél. Csak baromi nehéz. Eleve már az, hogy valami újat készítsen az ember, mert az elektronikus zene erősen jelen van több mint 30 éve, az ötletek meg fogynak. Megjelenés viszont annál több van, így ismétlődés is. De ebbe belefeszülni nem szabad. Mi úgy tekintünk erre mint egy izgalmas hobbira. Megfelelési kényszer nélkül azért zenélünk, mert szeretjük az alkotás folyamatát. Nem azért íródik a zene, hogy a bugyikat dobálják nekünk a lányok majd a nagyszínpadra. Közhelynek tűnhet, de nem pénzért, nem hírnévért, hanem szeretetből. Nincs igazi különbség harckocsik modellezése és diorámák építése meg a zeneírás között.
Hiszünk ebben és csak ajánlani tudjuk, mert alkotni az alkotás szépségéért érdemes. Olyan ez mint a nagyi sütije, emlékszem mindig kerülgettem az asztalt amin a forró süti gőzölgött a kopott tepsiben, amit nagyapám készített. Ott sündörögtem addig amíg fel nem vágta és ki nem hült nekem egy szelet, néha még együtt fújtuk is, hogy hamarabb tömhessem be. Mamám süteménye nem volt finomabb, mint egy cukrászdai, szebb sem, de ő azért sütötte, hogy örömet szerezzen, míg a cukrászda azért, hogy pénzt. Mostani fejjel minden kincset megért nagyi sütije és kár, hogy már csak emlékezni tudok rá, régen is jobban esett és most is jobban esne, mint bármelyik puccos torta. Elvárások nélkül készíteni valamit, szeretetből valami olyat, amit te magad is szeretsz. Erre tanítottak ők. A mai világ nem. Nincs baj a cukrászdákkal, ha finom tényleg a süti, de a lélek hiányozni fog belőle az esetek 98%-ában. Valahogy így van ez a zenében is, ha nem a zene írásának kedves pillanatai motiválnak, hanem külső okok. Mint pl az a mai tendencia, hogy ha nincs saját zenéd DJ-ként, akkor a fasorba se vagy. Ez úgy szomorú, ahogy van, de mégis ez van, át kell ezen lépni. Nem is biztos, hogy érdemes életcélnak kitűzni a mindennek megfelelésével járó ismertséget, főleg azzal az önző világgal, ami mögötte van, ami ráadásul pénzért vásárolható és pont ennyit elég is róla beszélni. Addig viszont, amíg az önmegvalósítás örömmel tölt el, addig erősen ajánlott, azaz, ha vannak dallamok, ritmusok, amiket szívesen hallanánk vissza akkor érdemes megírni őket, mert lehet, hogy másokat is megérint majd és remek pillanatokat szerez..
Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.
(Babits Mihály – A második ének)
Értékteremtésben kell gondolkodni, mindezt úgy, hogy egy saját fejlődésen mehessünk keresztül. Elkezdeni nehéz. De egy idézet jut mindig eszembe a ‘Megy a gőzös’ című filmből, amikor Csuja Imre, mint Lakatos Gáspár vajda ízesen megjegyzi, hogy “Megy ez, csak csináni kell”. Valójában ennyi a trükk. Tanulni, tanulni, tanulni, meg csinálni, csinálni, csinálni. Nem lehet az első iskolás év után egyből nyolcadikba ugrani, kell egy kis türelem, ami manapság baromi sokat ér egyébként is, lassan nincs belőle. Na jó, inkább sok kell belőle. Ha sarkalatos példát kell keresni motivációra akkor talán ez a legjobb: érdemes mérlegre tenni, hogy egy kreatív tevékenység vagy egy netflix sorozat visz előrébb, mert ugyan azt az időt fordítjuk erre is, meg arra is. Olyan időt az életünkből, amit nem kapunk vissza sosem.
A kezdéshez az akaraton és kedven kívül szinte minden adott az interneten. Pl az Ableton 11 kilencven napig ingyenesen használható. 3 hónapnyi próbaidőszak bőven elég arra, hogy kiderüljön szerethető e a zeneírás vagy sem. A programhoz végtelen mennyiségű Youtube tutorial áll rendelkezésre, emellett könyvek is, ami ugyan régebbi verziókhoz vannak jelenleg csak magyarul, de nincs akkora szakadék a verziók között, hogy ne lehetne felhasználni a leírtakat. Bele kell kalkulálni, hogy nem fog menni minden azonnal, számolni kell a kudarcokkal, de valójában pont ezek fognak előrébb vinni idővel. Saját bőrünkön tapasztalva mondhatjuk, hogy tele van kihívásokkal. Mondjuk nem is vagyunk profik, Viktor pár hónapja kezdett bele, én nagyjából 15 éve, de ennyi év után is megizzaszt az, hogy jó hangzást érjek el, hogy a mixing jó legyen, vagy egyáltalán, hogy a végeredmény hallgatható legyen. Zenei előélet nélkül sem lehetetlen nekivágni, sőt, de tény, hogy könnyebb, ha valaki tanult bármi hangszeren és tud is rajta. Saját példámon kiindulva én kicsit gitároztam, kicsit zongoráztam, egyiken se tudok semmit. Az a kicsiny zeneelméleti tudás nem ezekből jött, hanem az Abletonban való szenvedésből, hogy rohadjon meg a harmónia meg a ‘chord’-ok…addig ment a kínlódás amíg nem szólt ‘egyben’, úgy ahogy elképzeltem. Az új Ableton 11 ebbe már alapból besegít, ugyanis hangnemeket választhatunk ki és csak azokat a hangjegyeket mutatja, amik beleillenek a hangképbe. De ha hangmintákat használunk, akkor az is levesz egy terhet a vállról, mert a legtöbb hangminta hangnem szerint van elnevezve és a felismerhetetlenségig effektezhetőek, az internet meg hemzseg a sample pakkoktól. Eleinte érdemes is használni őket, aztán úgyis eljutunk addig a pontig, hogy a saját hangjainkat akarjuk majd kicsavargatni, erre pedig digitális szintik serege áll hadrendbe (bár szinte egyikük sem ingyenes), de az Ableton beépített szintetizátorai is csodákra képesek. Azért az Ableton-t emlegetem, mert mi mindketten azt használjuk. A 2000-es évek elejétől indulva végig próbáltam sokat, szinte mindet, nekem ez jött be, de kinek mi.
Sarkalatos pont és meg is kell említeni: a számítógép, mert proci zabáló egy sokcsatornás, effektekkel megroggyantott zene, de azért a legújabb legdrágább gép sem szükséges hozzá, főleg eleinte, amíg a kívánt hangzásunkat nem tudjuk elérni, hogy az felzabálja az összes létező órajelet. Első körben elég lesz egy közepes gép meg egy fejhalgató, aztán jöhet sorban minden más, külső hangkártya, stúdió füles, midi cuccok, analóg kütyük, stb stb stb…
Kalandos a hangzások közti utazgatás. Nyitunk egy új projekt file-t amiből konkrétan bármi lehet. Mint egy rajzlap ceruzákkal, rajzolunk amit akarunk, ha tudunk rajzolni, ha nem akkor gyakorlással megtanulunk. Ha azt a szabályt sikerül betartanunk, hogy elvárások nélkül vágunk bele, akkor kirándulás lesz. Elvárásokkal döcögés. Hirtelen siker reményében pedig kínkeserves út. Mi csak ajánlani tudjuk, hogy mindenki aki zeneszerető, az tegyen egy próbát, mert lehet, hogy a következő kedvencünket pont Te írod meg. Minél több producer ismerőssel beszélgetünk, az életrajzu(n)k hasonló, gyerekkor óta zene a hobbi, kazetta gyűjtés, CD gyűjtés, lemezek, DJ-zés. Van tehát egy kikövezett minta, amin szinte mindenki végig ment, így ha a fontos volt a zene gyerekkortól, akkor érdemes egy próbát tenni, de ha nem így volt, affinitás viszont van, akkor is. Ez egy olyan hobbi, ami akkor is élvezettel fog járni, ha komolyra fordul. Never know…puding próbája az evés!