Melon (HU)

• by Phonoda team
• in Blog
• posted június 11, 2022

Azt már Facebook oldalunkon elárultuk, hogy Melon, azaz Markó Balázs szerzeményével érkezik a hetedik kiadványunk. Egyetlen dalt fog tartalmazni, a ‘Hajnali melankóliát’. Valójában első hallásra szerettünk bele Balázs zenéjébe és rá is csodálkoztunk, hogy produceri pályafutásának első gyümölcsét halljuk épp. Ezáltal az első hivatalos Melon megjelenés is lesz ez egyben, mi pedig reméljük, hogy nem az utolsó. Sőt, kívánjuk a legjobbakat! Mivel Balázs még ‘friss’ a zenei piacon így feltettünk neki pár kérdést, annak érdekében, hogy jobban megismerhessük, így ki is derül, hogy forgatja ő már a lemezeket egy jó ideje.

Sokat beszélgettünk az elmúlt időszakban és azt elmondhatjuk, hogy zenei tehetsége mellett hozzáállásában és zenei alázatában is értéket képviselő artistot ismertünk meg személyében, ez utóbbiakat pedig nagyon fontosnak tartjuk, mert bár kultúrmisszionáriusok nem vagyunk, de azért egy bizonyos világnézeti értékrendszert mégis csak képviselnénk ezen a kék-zöld golyóbison:

‘be simple & true’

Minden zenével foglalkozó ember életében vannak fontos mérföldkövek, a legelső megjelenés is pont ilyen, fogadjátok hát szeretettel Melon-t, mert ha így folytatja, akkor biztosan hallunk még róla a jövőben is.

---

– Hol/mikor/hogyan kezdődött ‘Melon’?

Melon valahol az anyaméhben kezdődött, mivel már akkor előszeretettel mocorogtam Édesanyám pocakjában, ha jó zene szólt (a már akkor kb. 20 éves Tesla lemezjátszóról), viszont Vincze Lilla hangjára rugdalóztam (ez azóta is megvan). Gyerekként sokat túrtam az otthoni lemezeket (Lambada, Boney M, Abba és társai) és nyúztam a lejátszót, már ha nem volt rajta eltörve a tű. Ezt követte kisgyermekkorom a töménytelen mennyiségű szalagos kazettával. Volt ott minden az akkori nagy kedvenc Eiffel 65-tól elkezdve a kortárs trance/house darabokig. Vakuemlékként él bennem a Safri Duo – Episode II című mesterműve, amely az első eredeti kazettám volt, ez elég nagy dolognak számított 10 évesen, Kalocsán. Gyerekkorom idejében a legtöbb rádióban még jó zene szólt, így hallottam először Jean Michel Jarre Oxygene-albumát, ami azóta is az egyik kedvenc ős elektronikus alapművem. Édesanyám a lemezek mellett filmeket is gyűjtött, ráadásul az igényesebb fajtákat, így ismertem meg Vangelis munkásságát (A Paradicsom meghódítása, Blade Runner). Valahol ennek tájékán kristályosodott ki bennem, hogy az elektronikus zene lesz az az irány, ami érdekel. Nem sokkal később jött ugyanis az általános iskola és a sulidiszkó, ahol Schőn Peti barátommal izzítottuk a számítógépeinket és a kalóz Virtual DJ-t. Egy idő után konstans szólt otthon a zene, főleg az aktuális kedvencek. Na valahogy ez az eseménysorozat nevezhető alapkő-letételnek az esetemben.

– Mik a számodra legfontosabb mérföldkövek?

A sulidiszkóból 15-16 évesen diszkóba járás lett. A környéken volt nem egy nívós szórakozóhely (Vigadó, Balkán, Fregatt, Glasshouse, Korona, DTD), viszont azokban az időkben engem főleg a populáris vonal érdekelt, így kerültem a szelidi Fregattba, ahol P Diddy – Dance I Said-je égett be az agyamba először, Eric Morillo feldolgozásában. Talán ez volt az a pont, ahol megfogalmazódott bennem, hogy DJ akarok lenni. Ezt követte rengeteg zenevadászat és összeülés a haverokkal (biztos sokan emlékeznek a limewire-re), dőlt le a kontent a számítógépeinkre, mondhatni a szelektori munka alapjai voltak ezek az idők. Világossá vált, hogy masszív hobbi van kirajzolódóban az esetemben. Az egyik barátom vett egy Behringer DJX-400-as mixert és 2 db Numark Axis 4-et, amin volt lehetőségem megtanulni mixelni (ezen az eszközparkon megtanulod, hogy mi a magyarok istene a csapágyas jog tárcsával). Az egyik srác, aki át-átugrott mixelgetni, beajánlott az egyik lokál szórakozóhely rezidensénél, aki jelezte felém, meghallgatna egy buli előtt. Tetszett neki, amit csinálok, így köszönhetek neki jó pár warm-up szettet és csomó tanácsot a néhai Balkán Drinkbárban. Ezek voltak az első klub fellépéseim 16 évesen és azt mondhatom, hogy warm-up-olni – vagy legalábbis a jó warm-up alapjait – tőle tanultam meg (ez azóta is az egyik védjegyem talán). Kis idő elteltével kezdtem tendálni az underground elektronikus zene irányába, ennek egyik oka a szelidi Eden újra nyitása volt, ahol egyre több és több underground bulival kerültem kapcsolatba. Itt hallottam először James Talk – The Beginning (Gorge remix) című mesterművét, amely megalapozta a deep house iránti szeretetem. Felfedeztem a kalocsai Vigadót, ahol az egyik legjobb helyi szervezőcsapat, a Necromancy tevékenykedett (tőlük származik az első dub techno impulzusom egy mixalbumukról, Trentemoller – An evening with Bobi Bros formájában). Itt ismerkedtem meg a Badgirls-szel és Bozóki Jani (James Cole) zenéjével. Jani a groove-ok nagy tudója, lebilincselő, ahogy a közönséggel bánik. Így lett számomra ő zenei példakép. Egy idő után nem volt buli a környéken, amin ne lettünk volna ott a barátaimmal, nem volt tőle olyan mix, amit nem húztam le, ha felkerült a netre.

Innen datálom a „karrierem” első aktívabb időszakát. Az elkövetkező években jó pár helyen megfordultam, Zolinak és a Bedroom-nak köszönhetően többször játszottam a Holdudvarban, később a Vinyl&Wood-ban, a Volt Music Bar-ban és az A38 orrteraszán évről-évre. Ekkortájt vásároltam első lemezeim, mely szintén egy ifjúkori álom beteljesülése volt (gyűjteményem azóta több, mint 300 db-osra hízott). Kisebb rezidenciát kaptam egy időre a Jurányi Suterene-ben, mígnem 2018-ban az egyik budapesti szervezőcsapat vezetője azt mondta, beszélni akar velem (szintén Zoli javallatára). Így vált valóra az elsődleges gyerekkori álmom, rezidens lettem. Felrobbant körülöttem a világ, berántott a szórakoztatóipar (mind pozitiv, mind negatív értelemben). Fellépést fellépés követett, éj lett a nappal és nappal az éj. Egyik szórakozóhelyről mentem a másikra, dőlt a gintonic és üvöltött a zene, ez volt pályafutásom legaktívabb időszaka. Volt szerencsém a naplementében fellépni a Sziget-en, a teltházas Colosseum közönsége előtt. A Sound-on szintén egy sunset szett lehetőségét élvezhettem, visszatérő artist voltam az Akvárium kishall-ban és az A38 tetőteraszán egy teljes szezon erejéig. Rengeteget játszottam a Secret Room-ban, mondhatni ott tanultam meg a közönséget kontrollálni, táncoltatni. Talán ez a peak az, amire azt mondom, elértem, amit akartam régen, amikor ebbe az egészbe jó 12 évvel ezelőtt belevágtam.

Fontos volt, miután rezidens lettem, hogy ne csak egy konstans partisorozat fellépője lehessek, hanem meghívott is, így ebben az időszakban rengeteg meghívásos fellépésem volt Budapesten és vidéken egyaránt, melyben ugyanolyan könnyű lubickolni, mint kifulladni.

Sajnos az utóbbi meg is történt: 2020-ra elfáradtam, kimerültem, nem vettem már ki ebből annyit semmilyen téren (pláne érzelmileg), mint előtte. Több barátom jelezte, hogy látja, nem érzem jól magam a pultban. Kisebb ego boost volt, hogy Bozóki Janival sikerült párszor együtt zenélnünk (mint korábban írtam, zenei példaképként tekintettem rá már 20-as éveim elejéről), így ez vissza-vissza billentett a pozitív irányba, viszont eljutottam oda, hogy ezeken és egy Pontoon-os fellépésen kívül nagyjából az összes többi buli csak szenvedés volt számomra. Ez az időszak az, amire azt mondom, hogy a „karrierem” negatív mérföldköve, már-már mélypontja. 2020 tavaszán beütött a pandémia, rengeteg időm szabadult fel, így elkezdtem zeneírást tanulni, mivel ezzel korábban alig-alig foglalatoskodtam (leginkább azért, mert nem volt türelmem hozzá). Nagyjából 2021-ig nem voltam produktív, viszont 2021 év elején -megemberelve magamat- megvásároltam első szintetizátoraim (3 db Korg Volca-t), amik kellő löketet adtak a zeneíráshoz. Az Ableton és az egérrel való dolgozás sosem vonzott, viszont be kellett látnom, hogy ezt az oldalt is fejlesztenem kell, ha befejezett zenét szeretnék letenni az asztalra. Tavasszal vásároltam egy Digitakt-et és egy Blofeld-et, melyeket azóta is előszeretettel tekergetek, ezek az eszközök dobtak bele abba, hogy kellő figyelmet tudjak fordítani egy produktum befejezésére. Így érkeztünk el a jelenig, amikor megjelenik első zeném, Ti, azaz a Phonoda gondozásában.

– Mit gondolsz magáról az általad képviselt zenéről, miért szereted?

Erre a kérdésre ugyanannyira fontosnak tartom azt is megválaszolni, miért nem szeretem. Szeretem, mert úgy hivatkoznak rá az emberek, hogy van egy speciális hangulata. Szeretem, mert azt mondják, hogy különleges az ízlésem. Szeretem, mert azt mondják, hogy én a zeném vagyok. Szeretem, mert eklektikus. És az előbbiek miatt nem is szeretem. Sokszor csapongó, fejetlen és nem találja a helyét. De az enyém, csak meg kellene tanulni rá büszkének is lenni.

– Mik a jövőbeli céljaid?

Leginkább talán a zene iránti önzetlen és fejetlen szeretetem visszaszerzése. Emiatt kezdtem zenét írni. Tonna olyan impulzus ért, amiket nem tudtam elengedni, lefelé vittek és most iszom a levét. Bízzunk benne, hogy az elmúlt időszakban ért pozitív visszajelzések alapján sikerül ebből a gödörből kifelé mászni. A Phonoda release az egyik ilyen, jelzésértékű, hogy jó úton járok. Rengetegen segítettek a munkafolyamat során (Szépe Martin, Udvari Viktor, Grema, a barátnőm, Zita), hálás vagyok nekik a tanácsaikért, az eltérő nézőpontokért, a motivációért és a tisztánlátásom támogatásáért. Ha számszerű célt szeretnék megadni, 1-2 éven belül egy Berg Audio release-nek nagyon örülnék. Eddig gyakorlatilag minden álmot sikerült beteljesítenem, amelyekről fentebb írtam, ez miért is ne sikerülne, nem?

---

Mi pedig kívánjuk, hogy sikerüljön!

Itt egy kis ízelítő a PHND007-ből, ami június 15-én, Balázs szülinapján lát napvilágot:

Melon elérhetőségei:

Facebook: https://www.facebook.com/melonhungary
Soundcloud: https://soundcloud.com/melonhungary