Nyárzáró memoár
- by Phonoda team
- in Blog
- posted augusztus 19, 2023
Augusztus végéhez közeledvén lassan érdemes végig gondolni a nyarat és csokorba szedni az élményeket. Volt belőlük szerencsére. Egy kis Alkotótábor, egy kis Phonoda Camp és egy kis DVN Camp lesznek az állomásai ennek az élményfonalnak, amit a saját szemüvegem keresztül tudok csak bemutatni, így engem kell megkövezni érte, én fontam le a következtetéseimet. (Olavi)
A 4X hajnalán már megszoktam, hogy alig szedjük le januárban a fáról a díszeket, már tehetjük is fel, úgy zakatol minden, ráadásul, ha igazak a bölcsebb öregek szavai, akkor lesz itt még feszesebb élet-tempó, de úgy fest ez a dolgok rendje. Úgy húzott el ez a nyár is, hogy még vége sincs de azon kaptam magam ma, hogy már a következőt várom. Hát igen, ez van, ha a nyár fókuszában egyes szabadtéri zenei események állnak, amiket ráadásul összehasonlítani sem lehet fedett tetős téli társaikkal. Mondhatni a teljes év fókuszpontja nehezedik erre a pár nyári megmozdulásra. Meg rám is, mert semmi más nem tudja megadni azt, amit 1-1 ilyen rendezvényről haza tudok vinni magammal. Számomra nagyon kedves élményeket.
Az Alkotótábor nagyszínpada előtt heverésztem az árnyékban péntek kora délután, hallgattam a zenét, bámultam az eget és szinte már bele-bele bóbiskoltam a falevelek mozgásába (főleg miután minden reggel 7kor olyan állapotban köpött ki magából a sátor, mint egy rezsón melegített műanyagtálat) és hirtelen lehuppant mellém Grema, odapottyant Sipi barátom, Viktor kikérte a fröccsöt, a közel-távolból Zol hangját hallottam, hogy „szevaaaasz szevenmirror!!!” és mosolyogva pattant ki a szemem seperc alatt. Na ez nincs máshol. Egy klubban lehet teli torokból egymásnak ordítozni éjjel, de ne csúfoljuk azt érdemleges kommunikációnak, az emberi kapcsolatok ott teljesen más dimenzióban vannak jelen, mint egy olyan eseményen, ahol a fűben fekve az egyetlen dolgunk az, hogy jól érezzük magunkat és bólogatva beszélgessünk, koccintsunk, majd némi lendületet merítve felpattanjunk topogni, hogy kikössünk a büféknél, ahol az árakon felocsúdva együnk valami tutit, amit már öblít is a következő fröccs és ismét a fűben sziesztázunk. A legnagyobb problémánk pedig az, hogy ezt a folyamatot milyen sorrendben hajtsuk végre és ki legyen a következő, aki a pulthoz elsétál. Ha bárki nekem azt mondja, hogy ennél többet ad egy csarnok fesztivál, akkor…be se fejezem, minek.
Az Alkotóval indult a nyár el igazán. A 3 napos hétvégén megszámolni nem tudtam volna hányszor láttam a szervező srácokat villámként elsuhanni, hol ezt, hol azt intézve. Brutál a befektetett energia és a munka, aminek gyümölcseként egy ekkora rendezvény végül összeáll és megteremtődik az idilli fűben lazulás minden feltétele, mindez évről évre. A Toitoi felé bandukolva többször futottam bele Wukiba, aki épp őrző-védő szolgálatot teljesített az aggregátor mellett, mert az éppen megmakacsolta magát. De megnyugtatott, hogy „ez ilyen”, mindig van valami amit kézben kell tartani. Sipi cimborám péntek uzsonnai smack tésztája jutott most eszembe, amit ugyancsak kézben tartva a szituációt a sátornál rittyentett a kis kemping gázon. „Sipi, szar a gyomron, nem lesz ez csípős?” – „Nem!” válaszolta, majd beleborította a chilli port még a másik csomagból is és a tűző napon halálhörgéssel kanalaztuk a tésztát, aminek tetejére az tette fel a pontot, mikor ráharaptam valami keményre…ja hogy a belefőzött szárított gombában csigaház is volt, oké, finom azért, amiatt könnyezek.
Kellemesen fáradtunk el az Alkotón. Szellemileg fel, fizikailag meg le…na de amint fent, úgy lent. Alig rázódtam vissza a hétköznapokba, máris jött a Phonoda Camp. Teljesen más kaliber, leginkább pihenős üzemmód. De ezt a helyszín, a létszám, a nappali szettek és a szándék is ebbe az irányba vitte. Egy olyan hétvégét akartunk, ahol nem a bulizás a lényeg, hanem az, hogy barátokkal lazulhassunk és konkrétan semmit ne csináljunk az evés-ivás-zenélés-pihenés tengelyén kívül. Na ezt kimaxoltuk. Már írtunk pár gondolatot a kempingről, említettük a Maci fröccsöt is, de azért mai napig felcseng a fejemben Derek hangja: „Olavikém, viszkigyömbér???”. Erre már csak a házigazda Levi tudott rátromfolni „Ingyen pálinka kör!!!” felkiáltásával. Én nem vagyok nagy ivó, de mint az Alkotó első napján, úgy a Phonoda első napján is belesétáltam önként és dalolva a kellemes állapotba. Dereknek nehéz nemet mondani, táncolva közelít, mutatóujjával az égbe mutogat – természetesen ütemre – és mosolyogva megérkezik mellém, már az is feltölt, ha csak ránézek erre a pozitív emberre…persze, hogy koccintok vele. A Forest Ground teraszán egyik fotelból ültünk másikba, azaz egyik beszélgetésből csöppentünk a másikba, közben szólt a hangfalakból valami finomság (minden szett visszahallgatható a Youtube csatornánkon), ezt a folyamatot tarkítottuk olyan kajákkal, hogy sorba mindenki ledobta a láncot tőlük. Életem burgerével ott ismerkedtem meg. Szervezőként sem éreztem a terhet a vállamon, mondjuk kétségtelen, hogy lazán is álltunk az egészhez, ha utolsó pillanatban változtatni kellett a line up-on, akkor tollal átírtuk és meg is volt oldva minden. Az egyetlen dolog ami kilendített a láblógatásból, az egy interjús videó felvétel volt, mert szerettük volna faggatni a srácokat mindenféle dologról, aminek végterméke itt megnézhető. Türelmesen várjuk a Film akadémia jelöléseit minden kategóriában, az Oscar díjátadóra pedig már íródik a köszönőbeszéd…ennél az irománynál picit rövidebb lesz.
A Phonoda Camp után ismét rövid pihenő jött, majd csomagolás és irány a DVN Camp. Na itt voltam úgy, hogy tanultam az első 2 eseményből és óvatoskodni akartam az első napon ‘Maci szörpökkel’, de hát megérkezett Derek is. „Olavikém, viszkigyömbér???” Mondtam, hogy ma nem, holnap korán zenélek, pihenni is kell satöbbi satöbbi és 3 perc múlva már ki is volt kérve az első kanyar. Timiék bogrács pörköltje mentett meg minket este 10 környékén az összeomlástól. Az a tányér kaja adott erőt és mindent lebíró akaratot! A DVN egy zenei kuriózum. 3 napon keresztül pörögnek a lemezek nagyon széles zenei spektrumon. Volt deep house, dub techno, ambient, liquid dnb, techno, acid, tech house, organic-melodic, breakbeat, nu jazz, garage, funky stb. Na hol lehet még ennyire színes rendezvényt találni ilyen minőségben? Hm, sehol. Ráadásul itt is adott volt egy kulcsfontosságú dolog, egyszerre lehetett hallgatni a szetteket és beszélgetni, már aki akart, aki nem az táncolt, jól érezte magát. Reggelente a kávé volt a nagy kapocs, ami összehozta a beszélgetéseket. Egész sokan keltünk korán, de úgy korán, hogy 8kor már lezuhanyozva kukorékoltunk az első presszóra várva és itt cseréltek gazdát azok a sztorik is, amiktől olykor majd kiköptük a kávét. Szombaton, a szervező anyukája, Tolnai mama nekikezdett délelőtt a gulyásnak, ami minden DVN egy kiemelt fénypontja és pont Muttley szettje végére lett kész. Ami mondhatni tökéletes időzítés volt, mert a szett alatt rengeteg energiát vesztettünk, táncolt a tábor. Majd megkaptuk a gulyást és Mheola által felcsendült a garage. A tánctér az ebéd miatt ugyan kiürült, de nekem személy szerint kifejezetten jól esett az a szett az ebédhez, megtervezni sem lehetett volna jobban. Találtunk magunknak egy kis asztalt, aminél indokolatlanul sokan akartuk egyszerre kanalazni a finomságot. „hát ez láva forró bazmeg”
3 olyan több napos eseményen voltam idén, ahol sikerült az első perctől az utolsóig ott lennem. Mind a 3 olyan löket volt, amit nehéz szavakba önteni. A DVN-en félórával azután, hogy lejátszottam a szettemet már azon agyaltam, hogy ha netán jövőre is meghívást kapnék Tolnai Petitől, akkor miket kellene játszani? Eszembe jutott ott pár zene, most 1 héttel a Camp után már csak azt várom, hogy meghozza a postás. Leütöttem őket a Discogson izibe. Vannak az évben a bulik, ahová elhívnak zenélni és szépen beszelektálom a táskába az odavalókat, keresgélek hozzá új vételeket, meg vannak az évben ilyen rendezvények, amit már előre eltervezek, hogy milyen irányba induljak majd, mert tudom, hogy időbe fog telni, amíg meg tudom valósítani az ötletet és beszerezni hozzá mindent. Az már biztos, hogy lesz Phonoda Camp 02, amin fel tudom majd pattintani őket, így mi baj történhet?
Egy buli egy kis klubban is hangulatos, vannak hihetetlen jó események. De ez a szabadság, mint a fentebbi szabadtéri megmozdulásokon volt és lesz is, na ez sehol máshol nincs meg. Egyre fontosabb lett az, hogy ha már buliba megyek, akkor azt minőségi időben töltsem el. Barátokkal közösen, együtt megélve azt. Az éjszakát már legszívesebben csak alvásra használom, töltődök, hogy nappal lemeríthessem magam és baromi jól esik, ha ezt olyan környezetben tehetem meg, ahol megszólal egy baráti hang, hogy „Olavikém, viszkigyömbér???”
Viktor szent meggyőződése, hogy ez tart minket fiatalon, a zenei közeg. abszolút igaza van. Magunkra nézek és egy csomó tinit látok, csak deres halántékkal. Fiel Tomi DVN-es szettje alatt táncikáltam a magam mackós módján és néztem a mosolygós arcokat, miközben felmerült bennem egy kérdés, amit azonnal fel is tettem a mellettem táncoló Bernáth Petinek: „Szerinted 70 évesen is itt leszünk?”, Peti gondolkodás nélkül vágta rá nevetve a választ: „ITT!” Ezt a másnap reggeli közös kávé szeánszon is elmeséltem és szinte mindenki ráerősített, itt hát! Nos, akkor már csak párat kell aludni, amíg 2024-be csöppenve újra sátrat verhetünk. Sipi, felkészülök lelkileg a chillis smack-re!
Ez pedig itt a reklám helye, ha jönni szeretnél a Phonoda Camp 02-ra, akkor ez a link visz a legkönnyebben oda: liiiiiiiiiiink vagy katt a képre!
