0

Nincsenek termékek a kosárban.

Zemar Kambas

Azaz Jankó László, Miskolcról…’falunkbeli’. Szerencsére jó dolgok is történnek Borsod vármegyében, ha az e-zenei színteret nézzük. Ha már bulik tekintetében nincs igazán felmutatható produktum a térségben, legalább tehetséges producerből tudunk újat mutatni. Legalábbis a mi hangzásvilágunkon belül. Zemar Kambas pedig ilyen. 

Sok hiedelemmel ellentétben itt Mordorban is van tere a – mondjuk ki –  minőségi elektronikus zenének, bár az tény, hogy a lehetőségek meglehetősen korlátozottak szinte minden tekintetben és a mi vonalunknak a helyi rendezvényeken nyoma sincs (erről külön tudnánk egy esszét írni, valószínű nem fogunk). Pont emiatt üde színfolt, ha bajtársakba botlik az ember. Pár éve már ismertük egymást, de most jutottunk odáig, hogy végre közös munkálatokba is fogtunk. Meghallgattuk Laci 2 demo zenéjét, nem sok gondolkodni való volt, tetszett, nagyon is. Grema mikor belefülelt csak annyit mondott, hogy „hol volt idáig ez a gyerek?”

Hol volt, hol nem volt, most itt van, szerintünk jó helyen. Az pedig egy megerősítés ismét, hogy Pushkarev is letöltötte a promót, de megdícsérte Dan Goul, Anton Kubikov és TM Shuffle is. Jó látni, hallani amikor fel-fel csendülnek a Phonoda kiadványok darabjai ezeknek az arcoknak a szettjeiben, megnyugvást jelent és örömöt, hiszen úgy fest jó az amit csinálunk. Kell ennél jobb motiváció a srácoknak? 

Na de lássuk mit mondd magáról Laci, faggattuk őt is a szokásos kérdésekkel, ő pedig elmesélte, hogy honnan hová és miért…


– Hol/mikor/hogyan kezdődött ‘Zemar Kambas’?

Én eredetileg reppeltem, úgyhogy kellett egy alteregó a produceri munkára. Ez lett az afgán cserediák Zemar Kambas, művésznevén iDubU. iDubU néven kezdtem el először dub, majd dubstep zenéket írni és játszani. Majd kb 2009-től kerített hatalmába a négynegyed. A szettjeim felében dubsteppet játszottam, a másik felében meg deep meg tech houset. Igaz itt még inkább csak a haveri társasággal szerevezett zárt körű bulikon játszottam. Aztán ahogy a dubstep komoly hanyatlásnak indult, szépen lassan eltűntek a szettjeimből a törtek. 2011 körül kezdtem el miskolci bulikban játszani, de akkortájt nem nagyon voltak elektronikus zenei bulik városunkban, úgyhogy útjának indítottam a Nextapes partisorozatot, ami tavaly ünnepelte 10 éves fennállását és azóta is meghatározó rendezvénysorozata Miskolcnak. 2013-ban a haverok buzdítására váltottam iDubU-ról Zemar Kambas-ra.

 

– Mik a számodra legfontosabb mérföldkövek?

2016-ban jelent meg az első zeném a Chief. Ezt mindenképpen mérföldkőnek tartom, bár mai füllel visszahallgatva, nem egy remekmű 🙂 Aztán az első olyan release, amiből már royalty-t is láttam, a 2018-as Dancing With The Trolls volt. 

Ezen kívül inkább a rendezvényszervezésben voltak mérföldkövek. Ide sorolnám, hogy a miskolci Factory Fesztiválon több évben is saját, Nextapes színpadunk volt, ahol több magyar húzónév is fellépett. A Nextapes klubestjein pedig vendégül láttuk a magyar underground elektronikus zene krémjét, sőt Hatzler személyében külföldi DJ-t is hoztunk Miskolcra.

– Mit gondolsz magáról az általad képviselt zenéről, miért szereted?

Nem szeretem magam besorolni stílusokba. A DJ szettjeim dubtechno/house, organic, deep tech, minimal (és még sorolhatnám) zenékből épül fel. A Nextapes csapatában én képviselem a „lájtosabb” vonalat, de a sunyi, alattomos basslineokat is nagyon szeretem. A kétezres évek második felétől kezdve rengeteg reggae és dub zenét hallgatok, aminek hatása érződik is, ha zenét írok. Továbbá hip-hop zenét is sokat hallgatok és az ottani beatmakerektől is nagyon jól lehet inspirálódni, de a saját munkáimban 99%-ban a négynegyed dominál.

– Mik a jövőbeli céljaid?

Család és munka mellett nehéz a realitás talaján megmaradva célokat megfogalmazni.  A rendezvényszervezést évek óta nem csinálom, így már csak, mint rezidens veszek részt a Nextapes bulikon. A DJ-zés is kezd nálam háttérbe szorulni, de a szabadidőm nagyrészét zeneírással töltöm. Szeretnék minél profibb hangzású, egyedi, a stílusokat ötvöző zenéket írni. Van néhány kedvenc label, ahol szeretnék idővel megjelenni, ezek közül a Phonodát már kipipálhatom.


Itt pedig egy kis ízelítő a PHND010-ből, ami október 28-án érkezik:

 

Zemar Kambas elérhetőségei:
Facebook

Soundcloud