
PHND008 – Monthy Nolan
- by Phonoda team
- in megjelenés
- posted július 23, 2022
Nyolcadik alkalommal kezdünk rövidke bevezetőjébe egy újabb megjelenésünknek és egyre jobb érzéssel tölt el minket. Egyrészt az, hogy – és most kövezzetek meg, ha nem értetek egyet, de mi akkor is így gondoljuk – kimagasló minőségű zenei anyagokkal érkeznek hozzánk olyan hazai tehetséges arcok, akik a maguk szerénysége mellett sokkal de sokkal több figyelmet érdemelnének. Másrészt pedig, mert nagyon jól esik kifejezetten hazai megjelenésekre koncentrálni mindenféle erőlködés nélkül, ráadásul a nálunk megjelent producerekkel egy közös csetablakban való agymenéseknek rendszerint nagy megfejtések vagy nagy röhögések a végeredményei, így a háttérben is egy egymást segítő és jó szándékú mozgolódás zajlik. Pont Schime írta tegnap, miután egy újabb taggal bővültünk, hogy „Egyre jobb lesz ez a banda”. És tényleg. Na de ne kanyarodjunk el túl messzire a PHND008-tól (Grema erre az emlegetett chat ablakban már csak annyit írna jelzésképpen, hogy „NAAA”…ilyenkor már tudjuk, hogy Béláim valamit túltoltunk)
Csuvár Tibor, azaz Monthy Nolan áll a megjelenés mögött, akiről bővebben ITT is írtunk már pár nappal ezelőtt. Mindamellett, hogy Tibi jó arc, rittyentett két olyan dub elemekkel tarkított zenét nekünk, hogy sokáig nem gondolkoztunk a kiadásán. Még úgy sem, hogy pont az ő demoi előtt nem sokkal beszélgettünk Viktorral arról, hogy most egy ideig a „szavalós-felolvasós” hangbetéttel színezett anyagokat elengedjük. Jó, hát majd legközelebb, mert ez a kettő így Gubás Gabival túl meggyőzőre sikeredett. Pedig Monthy Nolan jellemzően nem ebben a műfajban aktív, első ilyen témájú szerzeményei ezek, de reméljük nem az utolsóak.
Tibi pár napja azért még rákérdezett a lényegre, hogy de most tényleg, külső füllel szerintünk tényleg jó lesz ez az EP? JÓ! Olyannyira, hogy szívvel ajánljuk mindenkinek aki kicsit is szereti a hangzást, aki nem ismeri, az csak kóstoljon bele! Csak úgy adunk ki bármit is, hogy maximálisan hiszünk benne, pont ahogy a PHND008-ban is, ami egy baromi jó duplatrekkes lett!
Na de győződjetek meg róla ti magatok is.
Néhány visszajelzés:
TM Shuffle – „Thank you again! Digging En Lattam Ezt!!!”
Anton Kubikov – „nice deep one”
Deep’n’Dive – „kellemes trekkek!”
Ki.Mi – downloaded
JUUZ Records– downloaded
Marko Nastic – downloaded
A zenét természetesen Grema masterelte. Egyre jobban ajánljuk!
Iratkozzatok fel a Bandcamp csatornánkra, ahol minden követőnknek kedvezményes kupon kódot adunk megjelenéseinknél. Link:
https://phonodarecords.bandcamp.com/music
Enjoy it! Listen loud, share it and follow PHONODA for further fine selections of deeper underground! Respect the artist and BUY music!
Peace! MATO & 7mirror [DJs & Curators PHONODA-miniSeries]